Csillagos éjjel, ha az égre nézek,
érzem akkor, nem kell, hogy féljek.
A te két szemed ragyog rám
életem végtelen univerzumán át.
Ha hideg az este, a karjaidba bújok.
Te csak átölelsz, s én már nem fázok.
Elbűvöl akkor ajkad lágy suttogása,
s álomba ringat a szíved dobbanása.
Ott vagy velem minden egyes percben,
csókjaid érzem, ha lehunyom a szemem,
mosolyod látom a szivárvány fényben,
a te illatod érzem a tavaszi réten.
Szemedbe nézek, te fogod a kezem.
Érintésed örökre megmarad nekem.
S a te két szemed csak ragyog rám,
életem határtalan univerzumán át.
2010. július 26., hétfő
2010. június 28., hétfő
Mindig érzem
Még itt érzem ujjaid helyét a karomon,
még itt érzem csókjaid ízét az ajkamon.
Még itt érzem forró leheleted a bőrömön,
az itt hagyott mosolyod emlékébe öltözöm.
Karjaid ölelését várja minden sejtem,
hangod suttogása énekké lesz bennem.
Még érzem ujjaimban hajad selymességét,
átitatod lassan létem minden percét.
Akarom, hogy mindig karjaid közt legyek,
szoríts úgy, hogy bennem dobbanjon a szíved.
Akarom, hogy érezzem mindig bőröd ízét,
akarom, hogy átszínezd a napfény színét.
Minden arcvonásod már belém égett rég,
s ha legközelebb látlak, újra írom még.
Mindig édes, hűs csókjaid érzem az ajkamon,
s ha nem vagy velem, már nem is fáj nagyon.
Mindig itt érzem ujjaid helyét a karomon,
mindig itt érzem csókjaid ízét az ajkamon.
Mindig itt érzem forró leheleted a bőrömön,
s mindig a mosolyod emlékébe öltözöm.
még itt érzem csókjaid ízét az ajkamon.
Még itt érzem forró leheleted a bőrömön,
az itt hagyott mosolyod emlékébe öltözöm.
Karjaid ölelését várja minden sejtem,
hangod suttogása énekké lesz bennem.
Még érzem ujjaimban hajad selymességét,
átitatod lassan létem minden percét.
Akarom, hogy mindig karjaid közt legyek,
szoríts úgy, hogy bennem dobbanjon a szíved.
Akarom, hogy érezzem mindig bőröd ízét,
akarom, hogy átszínezd a napfény színét.
Minden arcvonásod már belém égett rég,
s ha legközelebb látlak, újra írom még.
Mindig édes, hűs csókjaid érzem az ajkamon,
s ha nem vagy velem, már nem is fáj nagyon.
Mindig itt érzem ujjaid helyét a karomon,
mindig itt érzem csókjaid ízét az ajkamon.
Mindig itt érzem forró leheleted a bőrömön,
s mindig a mosolyod emlékébe öltözöm.
2010. június 3., csütörtök
Azt hiszem
Felébredtem. Odakinn megint sötét lett. A szél ismét elkezdte tépni az öreg tölgyek lombját. Csak ráncigálta, mint egy rossz gyerek a megunt rongybabáját, az eső pedig újból tombolva tört magának utat a föld felé és folyt, csak folyt fák törzsén, mintha milliónyi könnycsepp lenne. Akkor már ötödik napja esett, hol jobban, hol ritkábban.
Felültem az ágyban, a záport mintha a szobámban éreztem volna, mintha a bútorok is okádnák magukból a bűnös párát, mintha folyna a földre, végig a fotel karján, le a szőnyeg alá, mintha a falak is magukba szívnák, mint valami óriási szivacs. A felhők odakinn lomhán összetömörültek egyre jobban és baljóslóan tornyosultak a város fölé, ma este végre megadják a kegyelemdöfést, ma este örök sötétséget hoznak.
Megborzongtam. Nem értettem semmit. Valami hiányzott, de a sötétben nem láttam sehol. Csak az a szörnyű vízcsobogás töltött be mindent. Csak visszhangzott egyre jobban és menekültem volna, de nem lehetett, vagy csak épp nem akartam, nem emlékszem már. Valami visszatartott, de félálomban még mindig nem tudtam mi húz vissza. Végtelen pillanat. Eső, halk kopogás, sűrű vízcseppek az üvegen, eső még mindig, bár már mintha már csak minden második csepp hullna alá, egyre vékonyabb vízerek a falon, eső, eső, fény. A vak sötétben az egyre erősebb ezüst fény szinte elvakított, de a szemem csak szívta magába a ragyogást. A hold volt az.
Emlékszem, akkor körbenéztem és megláttam őt. A félálom elmúlt, megértettem hirtelen, miért nem kellett félnem. Miért éreztem azt, hogy a legsötétebb órában sem kellett elmenekülnöm. Ott feküdt mellettem és bár aludt, mégis megnyugtató volt az egyre erősödő holdfényben a közelsége, megóvott a megfoghatatlantól. Az eső zúgását már valami más nyomta el. Valami, ami halkan betöltötte a szobát, engem. Szívdobogás, mely erősebb volt minden gonosz zajnál. Ahogy mellé hajtottam a fejem, már nem értettem milyen ostoba gondolattól vezérelve borzongtam meg attól, aminek semmilyen hatása nem lehet rám, vele. Azt hiszem akkor éreztem magamhoz először nagyon közel.
Felültem az ágyban, a záport mintha a szobámban éreztem volna, mintha a bútorok is okádnák magukból a bűnös párát, mintha folyna a földre, végig a fotel karján, le a szőnyeg alá, mintha a falak is magukba szívnák, mint valami óriási szivacs. A felhők odakinn lomhán összetömörültek egyre jobban és baljóslóan tornyosultak a város fölé, ma este végre megadják a kegyelemdöfést, ma este örök sötétséget hoznak.
Megborzongtam. Nem értettem semmit. Valami hiányzott, de a sötétben nem láttam sehol. Csak az a szörnyű vízcsobogás töltött be mindent. Csak visszhangzott egyre jobban és menekültem volna, de nem lehetett, vagy csak épp nem akartam, nem emlékszem már. Valami visszatartott, de félálomban még mindig nem tudtam mi húz vissza. Végtelen pillanat. Eső, halk kopogás, sűrű vízcseppek az üvegen, eső még mindig, bár már mintha már csak minden második csepp hullna alá, egyre vékonyabb vízerek a falon, eső, eső, fény. A vak sötétben az egyre erősebb ezüst fény szinte elvakított, de a szemem csak szívta magába a ragyogást. A hold volt az.
Emlékszem, akkor körbenéztem és megláttam őt. A félálom elmúlt, megértettem hirtelen, miért nem kellett félnem. Miért éreztem azt, hogy a legsötétebb órában sem kellett elmenekülnöm. Ott feküdt mellettem és bár aludt, mégis megnyugtató volt az egyre erősödő holdfényben a közelsége, megóvott a megfoghatatlantól. Az eső zúgását már valami más nyomta el. Valami, ami halkan betöltötte a szobát, engem. Szívdobogás, mely erősebb volt minden gonosz zajnál. Ahogy mellé hajtottam a fejem, már nem értettem milyen ostoba gondolattól vezérelve borzongtam meg attól, aminek semmilyen hatása nem lehet rám, vele. Azt hiszem akkor éreztem magamhoz először nagyon közel.
2009. június 3., szerda
Egy kis msn-es filozofálás még 2009 nyarából...
Msn-es filozofálás 2009 nyarából párkapcsolatról, problémákról Monic barátnőmmel... (részlet)
[08:57:56] én üzenete:
tudod mi jutott eszembe?
[09:04:11] én üzenete:
az, hogy igenis jól esett baszki, h szombaton érdeklődtek utánam. és sztem a kapcsolatok jó része ezért szakad meg. megkopik, sérelmeink vannak, rosszul csináljuk, és akkor jön valaki, aki érezteti velünk, h attól azért még jók vagyunk és kellünk még.
[09:09:37] én üzenete:
nekem van egy filozófiám. sztem az is közrejátszik, hogy ha olyan valakivel vagy, akivel összevaló vagy, akkor nincsenek problémák, mert összepasszoltok, kiegészítitek egymást és megoldjátok, v megoldódik magától. ha valakivel nem passzolsz, csak felszínesen és ráadásul alkalmazkodni se tudsz/akarsz, akkor ott előbb-utóbb bajok lesznek és vége lesz. de ezek a dolgok meg menet közben derülnek ki.
[09:09:54] én üzenete:
persze mindkét esetben lehetsz szerelmes, de igazán komoly az elsőből alakulhat ki.
[09:49:22] monic üzenete:
ez gyönyörű volt. imádlak érte.
[09:49:40] én üzenete:
akkor szerinted is így van? :)
[09:49:51] monic üzenete:
tulajdonképpen: ennyi a megoldás!!!!!!
[09:51:14] monic üzenete:
ha mindketten ugyanúgy akarjuk: úgyis megoldunk mindent. ha meg kérlelni kell, könyörögni, rávezetni....megette a fene.
[09:51:37] én üzenete:
összefoglalva, igen, ennyi.
[10:01:34] én üzenete:
és ha ebből kiindulok, akkor egyenesen következne a jelen kapcsolat végkifejlete.
[10:01:48] monic üzenete:
sztem el is kezdődött a végkifejlet.
[10:02:33] monic üzenete:
csak ennyit kéne mondania sztem: "fontos vagy Nekem, szükségem van Rád, de most problémáim vannak, kérlek légy türelemmel egy ideig. köszönöm."
[10:02:42] monic üzenete:
és az ember bekussol és támogatja a másikat.
[10:07:20] monic üzenete:
A FASZOMBA!!!!!
[10:07:56] én üzenete:
miaz?
[10:08:55] monic üzenete:
hát felidegesítettem magam ezen az egyszerű dolgon,amit írtál.
[10:09:01] monic üzenete:
leért a gyomromba.
[10:09:14] én üzenete:
mert te eddig még nem fogalmaztad ezt meg?
[10:11:47] monic üzenete:
nem tudtam. csak állandóan körülírom magamban és ezer kérdésem van, h miért nem működik vmi a kapcsolatomban? és miért kell szájba rágni dolgokat? stb...
[10:12:07] én üzenete:
pedig sztem ilyen egyszerű
[10:14:03] én üzenete:
mivel telik az életed? emberekkel találkozol. van aki közelebb áll hozzád, van aki kurvára nem. miért? mert valakivel azonos hullámhosszon vagy és vele akár szavak nélkül is, valakinek meg 50szer el kell magyaráznod egy poénod pl. nem hiszem, h van nagy Ő, de hiszem, v vannak olyan emberek, akikkel rohadtul összepasszolhatok és vannak, akikkel csak úgy tűnik, de félidőben kiderül, h sok az ellentét.
[...]
tudod mi jutott eszembe?
[09:04:11] én üzenete:
az, hogy igenis jól esett baszki, h szombaton érdeklődtek utánam. és sztem a kapcsolatok jó része ezért szakad meg. megkopik, sérelmeink vannak, rosszul csináljuk, és akkor jön valaki, aki érezteti velünk, h attól azért még jók vagyunk és kellünk még.
[09:09:37] én üzenete:
nekem van egy filozófiám. sztem az is közrejátszik, hogy ha olyan valakivel vagy, akivel összevaló vagy, akkor nincsenek problémák, mert összepasszoltok, kiegészítitek egymást és megoldjátok, v megoldódik magától. ha valakivel nem passzolsz, csak felszínesen és ráadásul alkalmazkodni se tudsz/akarsz, akkor ott előbb-utóbb bajok lesznek és vége lesz. de ezek a dolgok meg menet közben derülnek ki.
[09:09:54] én üzenete:
persze mindkét esetben lehetsz szerelmes, de igazán komoly az elsőből alakulhat ki.
[09:49:22] monic üzenete:
ez gyönyörű volt. imádlak érte.
[09:49:40] én üzenete:
akkor szerinted is így van? :)
[09:49:51] monic üzenete:
tulajdonképpen: ennyi a megoldás!!!!!!
[09:51:14] monic üzenete:
ha mindketten ugyanúgy akarjuk: úgyis megoldunk mindent. ha meg kérlelni kell, könyörögni, rávezetni....megette a fene.
[09:51:37] én üzenete:
összefoglalva, igen, ennyi.
[10:01:34] én üzenete:
és ha ebből kiindulok, akkor egyenesen következne a jelen kapcsolat végkifejlete.
[10:01:48] monic üzenete:
sztem el is kezdődött a végkifejlet.
[10:02:33] monic üzenete:
csak ennyit kéne mondania sztem: "fontos vagy Nekem, szükségem van Rád, de most problémáim vannak, kérlek légy türelemmel egy ideig. köszönöm."
[10:02:42] monic üzenete:
és az ember bekussol és támogatja a másikat.
[10:07:20] monic üzenete:
A FASZOMBA!!!!!
[10:07:56] én üzenete:
miaz?
[10:08:55] monic üzenete:
hát felidegesítettem magam ezen az egyszerű dolgon,amit írtál.
[10:09:01] monic üzenete:
leért a gyomromba.
[10:09:14] én üzenete:
mert te eddig még nem fogalmaztad ezt meg?
[10:11:47] monic üzenete:
nem tudtam. csak állandóan körülírom magamban és ezer kérdésem van, h miért nem működik vmi a kapcsolatomban? és miért kell szájba rágni dolgokat? stb...
[10:12:07] én üzenete:
pedig sztem ilyen egyszerű
[10:14:03] én üzenete:
mivel telik az életed? emberekkel találkozol. van aki közelebb áll hozzád, van aki kurvára nem. miért? mert valakivel azonos hullámhosszon vagy és vele akár szavak nélkül is, valakinek meg 50szer el kell magyaráznod egy poénod pl. nem hiszem, h van nagy Ő, de hiszem, v vannak olyan emberek, akikkel rohadtul összepasszolhatok és vannak, akikkel csak úgy tűnik, de félidőben kiderül, h sok az ellentét.
[...]
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)