Városi legenda

Nincsen "nagy ő" és nincs olyan, akit "neked szánt az ég". Ezt csak mi találjuk ki, hogy ámítsuk magunkat, vagy csak mert egyszerűen lusták vagyunk. Te döntesz, hogy kit akarsz és ki mellett tartasz ki. Rajtad múlik minden. Nektek kell megdolgozni a boldogságért, nem hullajtja azt az ég az öletekbe. S aki mellett boldog vagy és önmagad lehetsz, s aki viszont szeret, nos ő lehet az, akivel leélheted az életed. Ő lehet neked a minden. Az, aki kiegészít, s akit te is kiegészítesz. Ti ketten, együtt.

Reggeli cigaretta

- Te jó ég, még csak reggel kilenc és ez már a harmadik szál cigim. - buggyant ki belőle, miközben a távolba meredt és lassan kifújta orrán a tejszerű füstöt. Lassan hátradőlt a széken és ismét kezébe vette a gőzölgő kávét, majd nagyot kortyolt bele. Szemében megcsillant a felkelő nap első sugara. A másik férfi akkor lépett mellé, még álmosan. Rövid fekete haján még látszódtak a párna ottfelejtett bugyrai.

- Ma sem aludtál, igaz? - kérdezte halkan és leült ő is. A távolba fúrta a tekintetét, azt kutatta, vajon mit nézhet a másik. A szemközti ház álmosan okádta magából a munkába induló embereket. A teraszról mindent látni lehetett. Ahogy kilépnek az ajtón, ahogy idegesen az órájukra néznek és fejükben gyorsan végigpörgetik az aznapi teendőiket. Ebből a távolságból még a gondolataikat is tisztán ki tudták venni. Az egyik a feleségére gondolt épp, aggódott. Körbenézett és elindult nagy komor táskájával a vállán. Nyomban utána lépett az utcára egy másik. Senki meg nem mondta volna róla, hogy nem boldog. Mosolygott és nyugodt léptekkel indult a távolba, de csak a legfürkészőbb tekintet tudta volna észrevenni a szemén a lopva gyűlő könnyeket.

Madonna - The Power of Goodbye

Az út

Emlékszem, aznap verőfényes napsütés fogadott. Sehol egy felhő az égen, csak a gyönyörű azúrkék mindenség borult a tájra. Indultam épp azt hiszem. Utamat hatalmas lombú fák szegélyezték és terítették rám jóságos árnyékukat. Mert a nap fénye aznap minden korábbinál erősebb és fenségesebb volt. Mintha kétszer közelebb lopózott volna előző éjjel, csak hogy mindenről lemoshassa a gyarlóság és gonoszság fekete porát sugaraival. S ahogy körbenéztem, minden szikrázóan verte vissza az ezüstös csillogást, minden világított, minden tündökölt. Még a legapróbb fűszál is ontotta magából a fényt. Meseszép volt aznap minden.

Owl City - Fireflies

Búcsú

Sírni csak mosolyogva szabad. Nem ön marcangolva, vádaskodva és nem is dühödten, hanem a szépre emlékezve. Mosolyogva, mert a szép emlékeknek csak örülni kell. Örülni annak a pár boldog pillanatnak, amelyektől búcsúzni kell. Búcsúzni, de nem örökre, hisz a szívünkben kitörölhetetlenül ott lesznek és szebbé teszik elkövetkező életünk minden percét, kérés nélkül.

Celia - Trag Aer In Piept

Éjszaka

Az éjszakák a legnehezebbek. Amikor minden csendes és a halk zokogás egy eltört üvegpohár éles hangjaként töri át a kongó semmit. Az egymással játszadozó csillagok fénye csillan csak meg a nedves aszfalton és szóródik szét, mint megannyi apró tükörgyöngy. A nedves aszfalt maga, ami a lomha könnycseppek piciny tengereit nyeli, s az elhaló cigaretta tüze, ami lobogva égeti be magát meggyötört retinámba. Az éjszaka, amikor a kattogó gondolatok vonatzajként bántják a fülem. Amikor minden apró felesleges mozdulat átrendezi a teret körülöttem. Az éjszaka, amikor elindulnék, csakhogy meneküljek az őrjítő nihilből, de tudom, hogy ahová mennék, ott is csak a semmi vár. S a semmi maga, amely alattomosan körülölel minden pillanatban.

Trentemoller - Miss You

Újra itt az ősz

Az idén is tombolva tört rám az ősz. Jött és elragadott mindent tőlem ismét, mint oly sokszor az utóbbi években. Mintha a boldogságom téli álmot akarna aludni egyedül, tőlem elvonulva, napfénnyel és szivárvánnyal bástyázott barlangja mélyén. Mintha a hideg téli éjjeleken kevésbé lenne szükségünk egymásra, mintha menekülne tőlem, hogy melankolikus magányomba süllyedjek. Pedig az édes illatú nyári napfény simogató sugarai alatt, egymás karjai közt feküdve csalfa szeme mindig kacérul azt súgja: veled maradok örökre. S én mindig hiszek neki, iszom szavait, vakon bízok benne, magamhoz ölelem és úgy szorítom, mintha életünk utolsó pillanata lenne. Pedig már tudhatnám, hogy mosolya valószínű csak álarc, becéző szavainak fonala csak egy selyemsálba bújtatott szögekkel kivert vaslánc, amit észrevétlenül egyre szorosabbra húz szívem körül, hogy végül egy rántással kettészakíthassa vele.

Kleerup feat. Titiyo - Longing For Lullabies

Mi az élet

Mert mi az élet? Hosszú küzdelem az álmainkért. Az álmainkért, amelyektől többnek érezzük magunkat. Az álmainkért, amelyekért érdemes reggel arcunkat a kelő napfény köntösébe fúrni. Az álmainkért, amelyek másokkal tudunk teljesen megélni.

Mi az élet? Megtartott és elveszett ígéretek. Elfelejtett emlékek, melyek valahol mégis dolgoznak bennünk. Egy félig elszívott cigarettacsikk a sötétben. Egy bőrig ázott hazaút éjjel az esőben. Egy félig megivott pohár bor. Egy olvadt jégkocka az asztalon. A frissen főtt kávé illata egy álmos hajnalon. Egy mosoly, amely minden rosszat elűz. Egy tánc a félhomályban.

The Presets - This Boy's In Love

Lenyúltam az égbolt kulcsát
Utoljára hagyjuk itt ezt a helyet
Semmi suttogás, semmi búcsúzkodás
Igen, ma éjjel tűzre vetjük, amitől minden olyan nehéz volt

Végleg elhallgattatjuk félelmeinket
Olyan dolgok ezek, amiket sosem fogunk felfogni
Ezúttal tűzzel vágunk vissza a tűznek
Mert bébi ma éjjel a világ az tiéd és az enyém

Ez a srác szerelmes...
A város fényei alatt

Ne mondd el a világnak, amit megtudtunk
Olyan hosszú utat tettünk meg, de még mindig van hátra valamennyi
Így, sötétben, nem kell fény
Ha a szemében úgyis úgy világít az a tűz

Ez a srác szerelemes...
A város fényei alatt

Ma éjjel oltsd el a villanyt
Ne várj, túl késő van a halálhoz
Vigyázz, kapaszkodj erősen
Ma éjjel egész éjjel tudsz virrasztani

Ez a srác szerelmes...

Ez a város, ez az utca, a barátaid
Nem fogod többet viszontlátni ezt a helyet
A mostanra és a régmúltra gondolsz majd
Nem fogod többet viszontlátni az arcunkat...

Nyitó gondolat

Állok a holdfényben, megvilágítja az arcom, minden más sötét, hideg. Jó lenne most eltűnni, fénnyé lenni, aztán valaki más magányos, eget kémlelő vándor szemein átsuhanva, agysejtjei millióin keresztülcikázva végül szép emlékké válni. Jó lenne újból gyermeknek lenni, egyszerű boldogságban élni, játszani egy falevéllel, együtt futni a széllel. De sem gyermek, sem holdfény nem vagyok. Jó lenne nem lenni.

Csillagos éjjel

Csillagos éjjel, ha az égre nézek,
érzem akkor, nem kell, hogy féljek.
A te két szemed ragyog rám
életem végtelen univerzumán át.

Ha hideg az este, a karjaidba bújok.
Te csak átölelsz, s én már nem fázok.
Elbűvöl akkor ajkad lágy suttogása,
s álomba ringat a szíved dobbanása.

Ott vagy velem minden egyes percben,
csókjaid érzem, ha lehunyom a szemem,
mosolyod látom a szivárvány fényben,
a te illatod érzem a tavaszi réten.

Szemedbe nézek, te fogod a kezem.
Érintésed örökre megmarad nekem.
S a te két szemed csak ragyog rám,
életem határtalan univerzumán át.

The Presets - Aeons

Mindig érzem

Még itt érzem ujjaid helyét a karomon,
még itt érzem csókjaid ízét az ajkamon.
Még itt érzem forró leheleted a bőrömön,
az itt hagyott mosolyod emlékébe öltözöm.

Karjaid ölelését várja minden sejtem,
hangod suttogása énekké lesz bennem.
Még érzem ujjaimban hajad selymességét,
átitatod lassan létem minden percét.

Akarom, hogy mindig karjaid közt legyek,
szoríts úgy, hogy bennem dobbanjon a szíved.
Akarom, hogy érezzem mindig bőröd ízét,
akarom, hogy átszínezd a napfény színét.

Minden arcvonásod már belém égett rég,
s ha legközelebb látlak, újra írom még.
Mindig édes, hűs csókjaid érzem az ajkamon,
s ha nem vagy velem, már nem is fáj nagyon.

Mindig itt érzem ujjaid helyét a karomon,
mindig itt érzem csókjaid ízét az ajkamon.
Mindig itt érzem forró leheleted a bőrömön,
s mindig a mosolyod emlékébe öltözöm.

Owl City - Hello Seattle (remix)

Azt hiszem

Felébredtem. Odakinn megint sötét lett. A szél ismét elkezdte tépni az öreg tölgyek lombját. Csak ráncigálta, mint egy rossz gyerek a megunt rongybabáját, az eső pedig újból tombolva tört magának utat a föld felé és folyt, csak folyt fák törzsén, mintha milliónyi könnycsepp lenne. Akkor már ötödik napja esett, hol jobban, hol ritkábban.

Felültem az ágyban, a záport mintha a szobámban éreztem volna, mintha a bútorok is okádnák magukból a bűnös párát, mintha folyna a földre, végig a fotel karján, le a szőnyeg alá, mintha a falak is magukba szívnák, mint valami óriási szivacs. A felhők odakinn lomhán összetömörültek egyre jobban és baljóslóan tornyosultak a város fölé, ma este végre megadják a kegyelemdöfést, ma este örök sötétséget hoznak.

Megborzongtam. Nem értettem semmit. Valami hiányzott, de a sötétben nem láttam sehol. Csak az a szörnyű vízcsobogás töltött be mindent. Csak visszhangzott egyre jobban és menekültem volna, de nem lehetett, vagy csak épp nem akartam, nem emlékszem már. Valami visszatartott, de félálomban még mindig nem tudtam mi húz vissza. Végtelen pillanat. Eső, halk kopogás, sűrű vízcseppek az üvegen, eső még mindig, bár már mintha már csak minden második csepp hullna alá, egyre vékonyabb vízerek a falon, eső, eső, fény. A vak sötétben az egyre erősebb ezüst fény szinte elvakított, de a szemem csak szívta magába a ragyogást. A hold volt az.

Emlékszem, akkor körbenéztem és megláttam őt. A félálom elmúlt, megértettem hirtelen, miért nem kellett félnem. Miért éreztem azt, hogy a legsötétebb órában sem kellett elmenekülnöm. Ott feküdt mellettem és bár aludt, mégis megnyugtató volt az egyre erősödő holdfényben a közelsége, megóvott a megfoghatatlantól. Az eső zúgását már valami más nyomta el. Valami, ami halkan betöltötte a szobát, engem. Szívdobogás, mely erősebb volt minden gonosz zajnál. Ahogy mellé hajtottam a fejem, már nem értettem milyen ostoba gondolattól vezérelve borzongtam meg attól, aminek semmilyen hatása nem lehet rám, vele. Azt hiszem akkor éreztem magamhoz először nagyon közel.

Air - Cherry Blossom Girl